<< Vissza a főoldalra


Sikeres volt a kerecsensólyom-védelmi konferencia
(2010/09/23)

Szeptember 16-18. között került sor a kerecsensólyom-védelmi LIFE-Nature program záró konferenciájára Egerben. A konferencián, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által vezetett, és szakmailag az MME és Raptor Protection of Slovakia (RPS) által koordinált LIFE projekt eredményei mellett, a tíz országból érkezett, több mint hatvan résztvevő megismerhetett más, a faj európai elterjedési területén – elsősorban a környékbeli országokban – zajló kerecsensólyom-védelmi programokat is.

A konferencia programját, valamint az előadások és poszterek angol nyelvű absztraktjai itt érhetők el.

A LIFE program keretében készült egy ismertető azok számára is, akik nem szakemberek a témában. A laikusnak készült jelentés itt olvasható.


Jelentés a kerecsenek nigeri telelőhelyéről
(2010/07/12)

2009 októberének végén, egy műholdas jeladóval felszerelt kerecsensólyom, Dorottya, érkezett Nigerbe. A következő négy hónap nagy részét 25-50 kilométerre Zindertől észak-északkeletre töltötte (nagyjából Ész 14.00 Kh 09.00). A terület, ahol tartózkodott, javarészt sík, homokos terület. Az éves csapadék átlagban 300-400 mm. A fő termény a hausza gazdák által termesztett köles. A területhasználat másik fő típusa a pásztorkodás, amely a peul családokra jellemző.

Február 7-16 között egy terepmunka keretében felmérésre kerültek a terület ökológiai jellemzői, és a madár viselkedését is megfigyelték. Két alkalommal került szem elé. Köpetet, és tépést is talált a felmérést végző helyi biológus. 20 km hosszú középfeszültségű vezetéket nézett végig, és 25, egyenként kb. 2 km hosszú szakaszon vizsgálta a növényzetet, és a zsákmányállatokat.

A köpet bogár/bogarak, és madarak maradványait tartalmazta. Emlősre utaló szőr nem volt a köpetben. A tépés alapján, a zsákmány egy csirke lehetett. A helyi növényzet nagyon nyílt, kevesebb, mint 20 fával hektáranként. A terület, Dania, amelyen Dorottya az első két hónapot töltötte, még mindig őrzi helyenként természetes jellegét. A második két hónapot Toumnia körül töltötte, ahol a természetes növényzet helyén mindenhol kölest termelnek. Egy harmadik területen, 70 km-re dél-nyugatra, ahol mindössze egy éjszakát töltött, több fa van (70 fa/ha), de szintén a kölesföldek dominálnak.

A helyi madár-biomassza 1 és 2.5 kg / km között változott a felmért szakaszokon. Az egyenesszárnyúak és hüllők jelenléte alacsony volt, és az emlősök jelenléte sem volt nagyon magas. Érdekes lenne összehasonlítani az európai élőhelyeket és zsákmány-elérhetőséget a nigeri eredményekkel.

Úgy tűnik, hogy a kerecsenre a legnagyobb veszélyt a helyi vadászok, és a csúzlis/parittyás fiúk jelentik. Más részről viszont, az olyan madarak, mint a kerecsen, a helyiek szerint szerencsét hoznak, és hasznosnak tekintik őket, mert a kölestermést veszélyeztető madarakat és emlősöket zsákmányolják. Ez a szempont lehet a kapcsolódási pont a kerecsent és más ragadozómadarakat érintő természetvédelmi szemléletformálásban.


A kerecsensólyom-védelem folytatódik
(2010/06/21)

Az EU LIFE Bizottsága támogatásra érdemesnek találta újabb kerecsenes pályázatunkat, amelynek célja egyrészt a jelenleg futó projekt tapasztalatainak átadása a román és bolgár kollégáknak, másrészt többek között a szigetelések folytatása a legveszélyesebb helyeken Magyarországon, és egy áramszolgáltató mint partner bevonásával Szlovákiában. A projekt keretében sor kerül a szélerőművek hatásának és a zsákmányállat összetétel vizsgálatára is.

A projektben 4 ország 14 szervezete vesz rész a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság irányításával.

A projekt partnerei: Bulgáriában: BirdLife Bulgaria Magyarországon:KNPI, KMNPI, MME, Pro Vértes Közalapítvány, Zöld Folyosó Közalapítvány, ÉMÁSZ, DÉMÁSZ, MAVIR Romániában: MILVUS, BirdLife Romania Szlovákiában: RPS, ZSE (szlovák E.on)

A projekt 2010.10.01-től 2014.09.30-ig tart.

Teljes jóváhagyott költségvetése: 4 032 828 Euro, amelynek 74,55%-át az EU fedezi.